2009. november 13., péntek

telkibányai kirándulás

A természet lágy ölén a csapattal

Októberben még tettünk egy közös utazást vőlegényemmel, és egykori kollégáival. Az ellátás mondhatni pazar volt. Annyit ettem, hogy picit meg is csömöltem tőle. Zoltánt megtartottuk szakácsnak a répáshutai kirándulás óta. Most is kitett magáért. 1, 5 kg spagettiből még a kutya is ínycsiklandóan lakmározott. Reggel a tojás is gazdag volt telerakra gombával és kolbásszal. A virsliről már nem is beszélve. Illetve idesorolnám a 2 kg tésztából készült 8 adagnyi fincsi pizzát, amiből sajnálom, hogy többet nem tudtam belakmározni. Vacsora után,  kártyajátékban 7-szer is elsöprő győzelmet arattam. A játék teljesen olyan mint a Makó, kivéve hogy van néhány újabb kártyalap és szabály benne, amit egykettőre meg lehet tanulni. Végül a memória játékba is győztem pedig az elején vesztésre álltam. Aztán megfordult a kocka. Nagyon jól éreztem magam.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. október 1., csütörtök

Eljegyzés

Múlt héten vasárnap (2009. 09. 28.) 13 hónapnyi eltöltött együtt járás után nyilvánosságra hoztuk minden családtagunk előtt szerelmünk és eljegyeztük egymást. Már szerda óta erre a napra készültem. Igyekeztem úgy kitakarítani a házat hogy csillogjon-villogjon minden hiszen ilyen alkalom csak egyszer adódik az életben. ( Na persze valakinek többször...) Készítettünk annyi ennivalót, hogy egy kisebb hadseregnek is elég lett volna. Nagyikám nagy kék fazekában főtt a finom húsleves csigatésztával, a karácsonyra vásárolt olajsütőben sült a 16 vendég részére szánt 40 darab rántott hús, a szerdán 3 órát bajlódó kitisztított sütőben sült 2 rúd kolbász, + még vagy 30 oldalas. Egyféle tört krumpli köret a húsokhoz, és kétféle saláta apa tolmácsolásában: vörös káposzta saláta  benne apróra vágott hagymával ami még csak most fogyott el és vegyes saláta benne natúr medve sajttal apró kockákra vágva uborkával, paradicsommal és paprikával. Illetve körte kompót és barack befőtt.
A sütemények még máig sem fogytak el, pedig sok embernek adtunk belőle. Kóstolót a nagyszülőknek, Erzsike néninek aki a friss tojásokat adta, az egész tanári gárdának és bátyáméknak. Anya orosz almást és bounty szeletet sütött, Andi sajtos ropis tallért és kosárka sütikét dióval a tetején, Ildi egy hótortát és rendeltünk 2 tortát Bujról Margitka nénitől aki isteni házi tortát tud készíteni: fekete erdő torta fahéjjal, és csoki legyező torta. Legnagyobb meglepetésemre Marika nénitől is kaptunk ajándékba jelképesen két darab szívecskés csokoládé tortát, amin ismét meghatódtam pedig névnapomra már kaptam egy ilyet:)
Ja és az elmaradhatatlan töltött káposzta.
Mielőtt nekiláttunk ennek a sok finom falatnak az elfogyasztásához felálltunk és Gábor eljegyzett mindenki előtt. Annyira vártam erre a pillanatra, hogy egy kis időre megfeledkeztem arról, hogy nekem is el kellene jegyeznem őt. Nem készültem fel, és csak hebegtem habogtam, kezem remegett a szavak egyszerűen nem jöttek az ajkamra, csak arra vártam, hogy végre a gyűrűs ujjamon csillogjon a mintás karikagyűrű, amit a nagyszülőktől kaptunk ajándékba:)
A nap nagyszerűen telt, csak nagyon hamar elmentek Gáborék fél 5-kor. Bár így utólag, gondolom sejtették mibe tart ezt a sok mindent felszámolni, hiszen a vendégszoba kiürítésével 16 embert sikerült leültetni.  A vendégek utáni eltakarítás este 9 óráig tartott. Szerencsére, hogy mosogatógép létezik ( ami nekem is kell majd) 2 adagot mosogatógépben, ami pedig nem oda való kézzel mostunk el. Egy helyre rendeztük a süteményeket. Még maradt egy kis sör, ha jövő hét péntekig nem isszuk meg, akkor viszem újra a hegyekbe. 
Csodás ajándékokat kaptunk. Egy nagy óriási dobozban egy csodálatos étkészletet, a legjobb minőségű pamutszatén anyagból készült ágyneműhuzatot és 2 törülközőt. Aminek nagyon örültem viszont az a Hot Pan elektromos serpenyő. Már alig várom, hogy kipróbálhassam milyen egy olyannal főzni, sütni és grillezni. Korábban emlékszem láttam én már ezt a TeleShopban, de sosem gondoltam, hogy egyszer az enyém lesz majd. És a bátyáméktól pedig szép süteményes tányérokat:) Ja és korábban Domiéktól kínai étkészletet. Rendelünk majd kínait ebbe fogjuk megenni.  Gábor nagyon elegáns volt: öltöny és nyakkendő, eszméletlen jóképű:) csodás virágcsokrot kaptam tőle, majd elolvadtam.  Persze én is kitettem magamért. Begöndörítettem a hajam pont úgy, mint Panka esküvőjén mikor koszorúslány voltam. Az eljegyzési ruhám is mályva színű volt szép virágmintás koktélruha boleróval 34-es méretben. Igen hát ez van sajna kicsit összementem, mert korábban 36-os méretem volt. 
 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. október 1., csütörtök

Összesítés

Október 1-je van. Már lassan több, mint egy hónapja nem írtam semmit a naplómba, holott nagyon sok dolog történt velem. A munkaviszonyom megszűnt, voltunk hétvégi nyaraláson Répáshután pont azon a napon mikor elküldtek, és menyasszony lettem.
Sokat tűnődtem azon vajon érdemes ilyen rövid időt az önéletrajzba írni vagy sem. Akiket kérdeztem egyik A-t másik B-t mondott. Habár mással is megtörténhet ilyen én mégis szégyenként élem át. Otthon főzéssel és házimunkával töltöm az időt és persze gyúrok angolból. De ezt önszorgalomból és nem azért, mert " mások szerint" így könnyebb elhelyezkedni. 
Szeptember 18-án pénteken Répáshutára mentünk szerelmemmel és kollégaival.  Ezen a napon bocsátottak el így örültem, hogy nem otthon kellett lennem magamba roskadva. Az apartman amit kibéreltünk nagyon jó kis hely volt. Minden szobában volt 2 ágy + egy kihúzható és rengeteg tükör, szekrények, és mindegyikben külön fürdőszoba. A várostól elzárt 800 méter magasan lévő kis ház tele friss levegővel. Az egyetlen bibi az egészben, hogy nagyon fáztam ott egy takaró szinte nem is volt elég nekem. Első éjszaka túl fáradt voltam, mivel előtte való napokban 10-12 órákat is dolgoztam túlórában. A társaság tök rendes volt.  Örülök annak, hogy hamarosan újra együtt tölthetünk egy újabb fergeteges hétvégét egy szép helyen. 
Bár ott már azért többet fogunk túrázni és kevesebbet bulizgatni :). Ami engem illet a pihentető alvásnál maradok.  Kár, hogy rövid ideig tartott, de a pisztráng az isteni fincsi volt Lillafüreden. De megfogadom ha legközelebb ott eszek savanyúságot eszek hozzá mindenféleképpen. Nekem az annyira hiányzott hozzá. Ahogy így beszélek róla is kezdek éhes lenni.
Répáshuta
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. augusztus 28., péntek

Élménybeszámoló

A képzés befejezése óta sok idő eltelt. Nagyon sok érdekes dolog történt velem. Megpróbáltam első nekifutásra az angol szóbeli nyelvvizsgát letenni. Persze nem várom, hogy 8 hónapnyi intenzív tanulás után sikerült, de a Big Ben sikeres nyelvoktatásának köszönhetően sok nem hiányzik már hozzá. Nem adom fel. Addig próbálkozok mig nem sikerül. 1 évnyi várakozás után végre sikerült állást találnom. Csodálatos textil holmikat gyártunk magas minőségen, még a Disney-sek is elájultak tőle:) Óriási élmény volt ma ott lenni. Ezeken a meséken nőttem fel. Mikor ott voltam mintha picit előjött volna a gyerek belőlem. 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. július 19., vasárnap

Évzáró

Pénteken volt az évzáró. Ahogy végeztünk, s elmondták mennyi órát tudtam le pusztán ilyen rövid idő alatt... el sem akarom hinni. 965 óra és pusztán 7 hónap alatt. Elvileg ez 3 év anyaga... 525 angol óra és 440 gazdasági. Ha nem hajtott volna a határidő, ( és a tatár) nem kellett volna ennyire feszített tempóban és szuper intenzíven tanulni. Hogy a Széchényi Éttermet választottuk végül a vacsora helyszínéül igazán jó döntés volt. Finom volt az étel és nem megerőltető a gyomornak. Nagyon fog hiányozni. Amíg jártam oda legalább hasznosnak éreztem magam nem pedig munkanélkülinek. Sok hasznos gyakorlati tapasztalatot szereztem, nyelvtudást, új ismerősöket, és tanult, tapasztalt oktatóktól tanultam. Ez a képzés közelebb hozott Gábort és engem egymáshoz. 
Évzáró
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. július 15., szerda

Július

A képzés július harmadikával be is fejeződött. Azóta kb. két hét eltelt, hálisten teljesen meg is gyógyultam. Mármint fizikailag, mert hát lelkileg ... azt hittem ha véget ér a képzés végre lesz valami állásom de semmi. Egyre jobban bosszant, hogy másoktól kell függnöm. Azt olvastam az emberek 85%-a kapcsolatok útján helyezkedik el. Hát szerintem az se ér egy nagy kalap szart se. Ez a probléma egészen mostanáig nem foglalkoztatott. A végkimerülésig hajtottam magam, hogy ne érezzem, hogy felesleges vagyok... pláne a pofozkodós ügy óta. Amióta vége a képzésnek egyre többet gondolok azokra a pillanatokra és gyűlölet egyre csak erősödik bennem. Soha nem gondoltam volna, hogy így fogok utálni valakit... és az is bántott, hogy sokmindenért engem okolt holott engem csaptak be!!! Úgy érzem soha nem fogok tudni megbocsájtani neki. Nos ha jön a kérdés, hogy csak az nem bocsát meg aki nem akar, nos a válasz erre, hogy valóban: nem is akarok!!!! Olyan gondolataim vannak lassan, hogy már félek magamtól...

Pénteken még találkozunk utoljára a csoporttal és a tanárokkal. A Széchényi Étterem jó döntés lesz.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. június 19., péntek

The end

Hamarosan véget érnek az angol órák. Furcsa lesz ismét otthon lenni, de van számos dolog még amit nem tudok. Úgy érzem minél többet tanulok, annál kevesebbet tudok:( Már teljesen bele vagyok fáradva ebbe az egészbe. Még annyi mindent kellene tanulnom: pl. még nem tudok mindent főzni, nem tudok vezetni sem, olaszt is kellene ismételni s közben az angolt is ébren tartani utána. És még állásom sincs, s most hogy a válság van még kevesebb az állás mint eddig. Úgy érzem teljesen feleslegesen tanultam annyit:( legszívesebben sírni lenne kedvem. Ha nem lenne Gábor nem is érezném, hogy értelmes lenne az életem. A képzésbe is azért fogtam bele, mert még mindig jobb naponta hullafáradtan lenni, mint otthon ülni depressziósan és elkeseredve, hogy munkanélküli vagyok. Az angol tanulást hasznosnak érzem, legalább ez idő alatt nem érzem feleslegesnek magam. Amióta a pofozkodós eset is történt s ha csak rágondolok elönt a gyűlölet, s úgy érzem sosem leszek képes ezt megbocsájtani neki! De amúgy nem is hiányzik az ilyen. Amióta elmentünk a fősuliról a többi csoporttársamról is alig van hírem. Már msn-nen is ritkán beszélünk csak úgy hébe-hóba. El kellene menni nyaralni is, de semmi ötletem sincs hová. És nem tudom mikor találkozhatunk Domival is. Abban reménykedtem, hogy most a hétvégi ruhapróba alkalmával legalább egy kis időre láthatjuk egymást. Ő is és én is szerettem volna. Azt mondja elvileg nem is laknak olyan messze csak 2 km-re kb. Pedig még az óráit is lemondta miattam. Annyira kellemetlen nekem ez az egész:( Úgy érzem megbántottam habár tapintatos voltam hozzá, s mégis.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. június 4., csütörtök

Most már értem miért hízok olyan nehezen!

A te anyagcseréd ektomorf típusú. Ez azt jelenti, hogy az anyagcseréd az átlagosnál gyorsabb és ezáltal nehezen hízol illetőleg erősödsz. Te egy vékony, szálkás típus vagy és nem kell a szénhidrátbeviteledre odafigyelned.
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. május 24., vasárnap

Boldog névnapot!

Kedves Olvasóim!

Először is szeretném minden kedves ismerősömnek megköszönni, hogy gondolt rám és felköszöntött névnapomon. Különösen páromnak és anyukájának köszönöm a házi sütésű finom csokoládé tortát. Nagyon meghatódtam és kedves gesztusnak tartottam. Köszönöm, hogy így szerettek engem:) Tegnap is jól éreztem magam, és mindig mikor ott vagyok. Ez egy nagy kincs az életemben. Merci, hogy vagy nekem. Hirtelen jöttél, mint a villámcsapás és úgy érzem én vagyok a legboldogabb a világon:) Anya is ízletes ételeket főzött-sütött, finom falatokat. Jó érzés volt érezni, ahogy körülvesz a SZERETET és a SZERELEM.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. május 22., péntek

LOVE

Ő az egyik legszebb dolog az életemben. Szinte szárnyalni tudnék a boldogságtól mikor együtt vagyunk. Mint, ahogy a napsugár körül forog a Föld, úgy forog a gondolataimban Ő is. Szenvedélyesen forró tűz gyúlt szívemben lángra. Leláncolt "rab" szívem börtönében, s enyém a lakat kulcsa. A gyönyörteli boldog órák amiket együtt töltünk, az egész napom bearanyozza. Olyan nekem ez a szerelem, mint valami felszabadító energia a gátlások és feszültségek alól. Csodás illata áradt szét a térben, s közelről is érezhettem finom kis orrcimpáimmal teste melegét finoman és lágyan.  Egész lényemen egy boldog érzés lesz újjá mikor megpillantom Őt, különösen mikor a szemünk találkozik egymással és csillog-villog. Mikor a karjaiban vagyok, egyfajta melegség önti el a szívem, és úrrá lesz rajtam a vágy a szeretet iránt. Szorosan átöleljük egymást legszívesebben sosem engednénk el a másikat. A szemeink szikrákat szórnak és ajkaink aztán forrón egybeforrnak és elcsattan a szerelem gyümölcsének vad csókja. Még a levegő is vibrál ilyenkor mikor megrázzuk egymást. Ez olyan érzés mintha picit áramba nyúlna az ember. Érzem megtaláltam életem nagy Ő-jét.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. április 30., csütörtök

This was an unfortunately day

Ez borzalmas volt. Lehet jobb lett volna, ha fel sem kelek. Délután minden elromlott. Nem sikerült amit akartam. Tegnap elromlott a cibzáram a vajszínű vasalt nadrágomban, és meghiúsult a tervem. Ma sem sikerült beszélnünk a célszemélyekkel. El vagyok keseredve, belül erős viharok dúlnak bennem, félelem, kétely, gyötrelem. Fáradt vagyok belülről-kivülről, talán még a főiskola vizsgaidőszak se volt ilyen kemény, mint ez.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. április 21., kedd

Légy üdvözölve újra Ali Baba

A többiekhez képest, akiknek már több éves tapasztalatuk és megszilárdult tudásuk van tök hülyének érzem magam angolból. Most már kezdek ideges lenni: még az olaszra is alig van időm, s olykor még az angolhoz is fáradt vagyok. Együtt fogjuk tölteni a hétvégét, és még koncertre is megyünk a városi művelődési központba. Ma, ahogy vártam Gáborra észrevettem, hogy újra kinyitott az Ali Baba Kínai Étterem a Korzó tetején. Nagyon örülök ennek, mert ez a kedvenc és úgymond örök hely, ahová járunk már hónapok óta. Ha hamarabb észrevettem volna a nyitást, akkor nem a Bangkok Thai és Kínai Étteremben vettem volna meg az ebédemet, hanem ott. Bár különbség nem sok minden volt: árban végülis egyezik, de a kiszolgálás a kedvesség az Ali Baba Étteremben sokkal jobb! Persze nem volt rossz az étel sem, de az Ali Babában mintha az is jobb lenne egy fokkal. Végül is azért vettem máshol, mert még abban a tudatban voltam, hogy a "kedvenc" bezárt.

Őszintén szólva már kezdetben is elég rossz érzésem volt a kommunikációs tréninggel kapcsolatban. Különösen azóta, hogy Gáborral ilyen hangnem beszélt. Egyáltalán nem tetszett, hogy valaki bántja a páromat. Abban a pillanatban olyan dühös voltam "legszívesebben.... " nem is tudom mit csináltam volna. Remélem a sales már jobb lesz.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. április 12., vasárnap

Szeretet kontra gyűlölet

Az ember nem is gondolna bele abba, hogy akit a múltban szeretett valaha azt a jövőben minden egyes porcikájával gyűlölhet. A szeretetet csak egy hajszál választja el a gyűlölettől. A poharat elég sokáig tele lehetett tölteni vízzel. De egyszer minden pohár megtelik, úgy, hogy a belőle kiömlő víz előbb-utóbb elkezd kicsordogálni a pohárból. És akkor már nincs megállás, kitör! Elég sokáig hagytam, hogy úrrá legyen rajtam ez a feszültség. Többé nem fogom hagyni, hogy ehhez hasonló megtörténjen. Szeretnék úrrá lenni rajta és örökre elfelejteni az egészet. Ezt az időszakot legszívesebben kitörölném a memóriámból. Ha valami megrázó dolog történik velem, nagyon sokáig bánkódom miatta. Nehéz feldolgoznom. Szeretnék olyan lenni belülről mint egy töretlen kőszikla, s nem pedig olyan, mint egy vérző érzékeny puha lélek.

Lehet csak a mostani depis időszakom az oka, de úgy érzem még nem találtam meg a helyem a világban. Például van már 2 szakmám, most tanulom a harmadikat amit imádok és mégsem tudom mi a franc akarok lenni :( Bár kivülről nem panaszkodom hisz nem látszik rajtam, de egyre nehezebb nekem ez a "tehetetlenség érzés", hogy nincs munkám. A diplomám megszerzésének egyik legjobb oldala hogy ennek segítségével érkezett el hozzám a Nagy Ő. Már lassan 8 és fél hónapja együtt vagyunk. Ő tartja bennem a lelket és ő ad nekem erőt is. Nélküle teljesen üres és szürke lenne az életem. A világ összes szava kevés lenne ahhoz, hogy leírjam mit is jelent a számomra.

Ma láttam egy filmet, s miután megnéztem eltöprengtem azon, hogy jééé már felnőttem. Kicsit én is visszautaztam az időben az emlékeim között. Olyan furcsa... nem járok már iskolába ( azaz járok, de az már más), van kedvesem, és küszködöm a világ megmagyarázhatatlan igazságtalanságai ellen. Olyan gyorsan telik az idő nem is gondolná az ember.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. április 7., kedd

Pápá Ali baba

Talán a tavaszi fáradtság, vagy a nőiesség de a tény, hogy ezek a napok borzasztóan megviselnek. Először lelkileg, most már meg is vagyok fázva is. Az egész hangulatomra kiterjed ez. Tudom, hogy nem lenne szabad ilyen gondolatokat kergetnem a fejemben, de nehéz. Úgy érzem csupa rossz dolog történik velem az esetek 70%-ban. Munkanélküli vagyok, ami megvisel, mert tehetetlennek érzem magam; gazdasági válság van az országban; csőd helyzet állt elő nálam és ráadásul most még a kedvenc kínai éttermemet is bezáratták, ahová imádtam járni, szerettem a kedves eladókat is, mert barátságosak voltak és közvetlenek, finom volt az étel, olcsó és jóllakott vele 2 ember is a nagyadaggal. Ez szomorúsággal tölt el, hogy már nincs. Ha bár egy ideje már "unjuk" mert ugye jóból is megárt a sok, de akkor is...

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. április 5., vasárnap

Vízöntő csillagjegy -Halak aszcendenssel kombinált változatának elemzése

Idealista, hisz a szeretet erejében. Az érzelmek különös hangsúlyt kapnak élete minden mozzanatában. Nehezen hoz döntéseket, általában a kivárás híve, ezért mindent addig halogat, amíg az ügyek általában” maguktól megoldódnak”.

Nem vágyik vezető szerepre, legszívesebben a háttérből irányítja a dolgokat. Tipikusan szürke eminenciás, mert másokon keresztül juttatja érvényre az akaratát. Általában megértésre vágyik, a legtöbbször viszont megelégszik azzal, hogy mások elfogadják olyannak, amilyen. Érzéke van a művészetekhez, különösen a költészethez, festészethez, és mindenhez, ahol a szavaknak és a színeknek van jelentősége.

Az ösztönei vezérlik. Vonzódik a titokzatos dolgokhoz, az ezoterikához, olykor látnoki képességekkel is rendelkezik. Mivel rendkívül érzékeny, könnyen válik kényszerképzetek rabjává, miközben az élet minden más területén nagyon racionálisan képes gondolkodni, cselekedni, viselkedni. Visszahúzódó, nem szereti a zajos társaságot, kerül mindent, ami durva vagy alantas. Érzelmi élete rendkívül színes.

A szerelemben gyakran csalódik, mert többnyire ábrándokat kerget. A regényekben található romantikus nagy érzéseket azonban csak ritkán találja meg a hétköznapokban. A valóság szürkesége elől álomvilágba menekül, és plátói érzéseket táplál egy elérhetetlen személy iránt. Ebbe a „földöntúli” szerelembe sűríti mindazt, amit a valóságtól nem kaphat meg.
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. április 1., szerda

Goodbye ING!

Ha a képzés elvégzése után találok állást, felhívom Bori nénit a Brókernetből és átkötettem a nyugdíjpénztáram az ő álltala javasoltra. Úgy döntöttem nem maradok az ING-be ha erre van lehetőségem. Véleményem szerint úgy sem hiányoznék nekik.

Az egyetlen jó dolog az életemben az a szerelem. Ez nyújt vigaszt, támaszt, boldogságot. Ha ez nem lenne az életem üres lenne, szürke és negatív. 

Ma forró meleg napsütéses idő volt. Útközben le is izzadtam, torkom kiszáradt és a gyaloglástól véresek lettek a lábujjaim is.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. március 28., szombat

HAPPY DAY

Ez volt életem egyik legcsodásabb napja. Szokás szerint a szombatom most is a pároméknál töltöttem. Szeretek ott lenni, mert érzem, hogy szeretet vesz körül. Egész lényemen egy boldog érzés lesz újjá mikor megpillantom Őt, különösen mikor a szemünk találkozik egymással és csillog-villog. Mikor a karjaiban vagyok, egyfajta melegség önti el a szívem, és úrrá lesz rajtam a vágy a szeretet iránt. Szorosan átöleljük egymást legszívesebben sosem engednénk el a másikat. A szemeink szikrákat szórnak és ajkaink aztán forrón egybeforrnak és elcsattan a szerelem gyümölcsének vad csókja. Még a levegő is vibrál ilyenkor mikor megrázzuk egymást. Ez olyan érzés mintha picit áramba nyúlna az ember. Érzem megtaláltam életem nagy Ő-jét.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. március 20., péntek

Ördög vagy angyal lakozik bennem?

Kitöltöttem egy tesztet:

Eredmény:

Egy igazi ördög. Úgy tűnik válaszaid alapján, hogy az ágyban nemcsak a klasszikus pozíciókat élvezed. Az extrém szituációkat is előnyben részesíted, amit kedvesed mindig örömmel fogad. A partnerkapcsolatot úgy éled meg, hogy az csak akkor lehet igazán harmonikus, ha a testi szerelem mindkettőtök számára jó. Ezért kompromisszumkész vagy, és ha netalán kedvesednek nincsen kedve a vadabb szeretkezéshez, akkor te is \"alább\" adod...

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. március 16., hétfő

Can you leave me alone!

Drága Naplóm,

nem panaszkodásból írok hozzád, de úgy gondolom már annyi ember panaszkodik nekem naponta, hogy én már lassan nem tudok kihez fordulni. Sok ember problémáját hallgatom meg. Lassan már úgy érzem magam, mint egy pszichológus. Olykor nem is értem miért pont nekem mondják el? Az OK, hogy meghallgatom, de van amikor az nekem már sok. Sokszor egyeseknél úgy érzem csak én hallgatom őt, de mikor én mondanám el, ő nem képes meghallgatni. Egyenesen csőlátó. A nyilvánosság miatt most nem említek neveket. Csak azt tudom, hogyha kezdene jó kedvem lenni, egy-két negatív Nelli-nek mindig sikerül kibillentenie és elrontania az egész napomat! Mint például ma is... tudom nem kellene annyira a szívemre vennem egyesek negatív véleményét, valahol belül mégsem bírok semleges maradni. A mai nap az ütött szíven mikor 2 Miss negatív véleményét elmondta a képzéssel kapcsolatosan. Annyira elfáradok naponta, hogy nem hiányzik még azt hallanom, hogy nem érek vele semmit. Direkt megkérdeztem mire lesz jó ez a papír, dehát "egyesek" pont akkor mentek ki élni káros szenvedélyeiknek! Magyarázkodni nem akarok, mert tudom nincs értelme, úgyis azt hiszi mindenki amit akar, de ne akarják már az Ő hitüket nekem is beadni! Aki pedig nincs benne ebben, hogyan mondhat egyáltalán véleményt?

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. március 15., vasárnap

Átértékelés

1 nappal Mister R. bejelentkezése után újra felbukkant a színen Mister P is.  Hálisten aggodalmam véget ért mikor 2 nap elteltével Mister R ismét letörölt partnerei listájáról, hisz tévtudatában bátyámat is ismét partnerei között üdvözölhette, pusztán addig amig rá nem jött ki is az a Rio-Mare, és amcd3700 nevű személy. Ahogyan Mister R megjelenése oly váratlan volt, úgy Mister P-é is. Továbbra is letiltott személy, akivel a kapcsolatot már nem akarom tartani. Ő a múltam része... s már csak egy emlék... mert egy olyan emlék fűződik nevéhez, amit egy nő sem feled... DE szép volt jó volt ... KÖSZÖNÖM ENNYI!!!

Akit most szeretek, mindig velem van amint csak van rá időnk. Szeret mindenestül!!! Elfogad olyannak amilyen vagyok. Igazi kincsre leltem. IMÁDOM ŐT!!!

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »